Gyöngyök és Gyémántok 2018

Tizenhetedik alkalommal szólította versenyre a Rókusi Általános Iskola „Gyöngyök és gyémántok a népek tavaszán” tehetséggondozó műveltségi vetélkedő keretében a határokon innen és túl, a Kárpát-medence távoli pontjain tanuló, a történelem iránt érdeklődő 7-8. osztályos diákokat.

image00028

 

Százhetven évvel ezelőtt, 1848-ban „Föltámadott a tenger, a népek tengere”, s a forradalmi hullám a szabadság, egyenlőség, testvériség jegyében új világot akart teremteni. A „haza és haladás” évtizedei után a pesti forradalom és a márciusi ifjak lendülete átvezette a nemzetet a szabadságért vívott hősies küzdelembe. Vetélkedőnk keretjátékában valamint a versenyfeladatokkal e lélekemelő és lélekpróbáló időkre emlékeztünk.

A tehetséggondozó programra 30 csapat jelentkezett. Mivel az első forduló feladatai komplex, sok-sok kutatómunkát és kreativitást igényeltek, így valóban csak a legjobb csapatok juthattak be a 2018. december 15-én a szegedi Rókusi Általános Iskolában megrendezett döntőbe.

 

A döntő napján, 2018. december 15-én a keretjátéknak köszönhetően valódi történelmi időutazás részesei voltak a program résztvevői.

A rókusis diákok által előadott élőképek alkotta keretjátékba illesztve a 16 csapat számára komoly kihívást jelentő feladatok megoldása várt.

 

A „Nyitókép”-et követően a program védnöke, Kalmár Ferenc úr, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos köszöntötte a résztvevőket.

 

A „Népek tavasza” jelenet már 1848 márciusába repített vissza, hogy ráhangolja a csapatokat a „Mesélő kokárdák” című történelmi feladatsor megoldására és a „Nyelvében él a nemzet” nyelvtörténeti, szókincsbővítő memóriajátékra.

„Kossuth Lajos azt üzente” – hangzott el a következő jelenet címe, s kezdetét vette a honvédek toborzása. Toborzó dal és toborzó tánc alkotása és bemutatása várt a csapatokra.

A zsűri egybehangzó véleménye szerint e mai toborzás méltón idézte meg a hajdani toborzókörút emlékét.

Petőfi híres sora „Szabadság, szerelem” a korabeli faluba vezetett vissza, s megtapasztalhattuk, hogyan írta át az emberek mindennapjait a szabadságharc. Versfaragó csapataink pedig Petőfi nyomdokaiba lépve szerelem, szabadság, haza kulcsszavakra épülő versbe faragták az átélt érzelmeket.

E téma a néplélekben is örökéletű. Ezt bizonyítják a mívesen díszített mézeskalács huszárok.

A csapatok a „Mézeskalács álom” alkotói feladata elvarázsolta a gyerekeket.

„Nyergelj, fordulj” adta ki a jelszót a huszárszázad, s esküjük és szívük magyar földre vezette őket. E viszontagságos utat idézte meg a következő jelenet, amelyhez a „Hadgyakorlat” a korabeli huszárokhoz méltó feladata kapcsolódott.

A sok szép élőkép és izgalmas feladat megoldása után kitárult a „Huszárkonyha”, vagyis finom falatok várták a versenyzőket, s a műsorban szereplő gyerekeket.

A „Lészen ágyú” jelenethez történelmi matematika, vagyis a hadszervezés tudományát képviselő feladatok társultak. „A Hon Asszonyaihoz!” – szólt Kossuth Zsuzsanna hajdani levele, amely a hont védők vérző sebeinek bekötözésére szólította fel a polgárnőket. Így tettek a csapatok képviselői is, akik a sorshúzással kiválasztott „sérüléseket” a hajdani elődök méltó követőiként kötözték, s gyógyították a hont védők vérző sebeit.

„Föl, föl, vitézek a csatára” – jelenet a szabadságharc fénypontját, a tavaszi hadjáratot idézte meg. Buda ostroma a szív és az ész küzdelmében a szív győzelmét hozta, s lelkes szereplőink jóvoltából ismét

visszafoglaltuk Buda várát. Az hajdani fehértollasok a szegedi, Szeged környéki honvédekből verbuválódtak. Az ő emléküket őrzi, s adja tovább a mai ifjaknak „Az 1848/49-es Szabadságharc Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesülete, amely fegyveres bemutatójával csatlakozott a jelenethez. E bemutató zárásaként az általuk összeállított feladatot kellett megoldania a csapatoknak.

 

 

 

„A gyász – A föld megőszült” – Vörösmarty Mihály fájdalmakat leíró költeményének sora, s a ráépülő jelenet már a világosi fegyverletételt és az aradi vértanúk kivégzését idézte meg. A nemzeti gyászt megidéző jelenet lezárásaként művészvendégünk, Fehér Nóra előadásában a Miatyánk című dal hangzott el.

A feladatok pedig arra kerestek választ, hogyan él a nemzeti emlékezetben 1848-49 emléke.

Végül a csapatok a versfaragó feladat keretében alkotott verseikkel hajtottak főt a hajdani hősök emléke előtt.

A „Zárókép - A történelem ítélőszéke előtt.” már a jövőbe tekintett, s e lélekemelő szépségű élőképpel zárult a történelmi időutazás.

A varázslatos időutazás után a várakozás feszült percei következtek. Hiszen a kiemelkedő teljesítményt nyújtó, felkészült csapatok izgatottan várták a verseny eredményének kihirdetését.

 

A verseny győztese a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum „Székely honvédsereg” nevű csapata lett. Második helyen a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola diákjaiból verbuvált Márciusi ifjak, míg a dobogó harmadik fokára a kovásznai Kőrösi Sándor Líceum Márciusi tűz nevű csapata állhatott.

 

A program a Nemzeti Tehetség Pályázat és a Szegedi Tankerületi Központ támogatásával valósult meg, amelynek köszönhetően a határon innen és túl élő gyerekek számára a „tedd élővé a történelmet” gondolat jegyében szervezett verseny egyszerre biztosította az ismeretbővítés és alkalmazás újszerű lehetőségét, s a történelmi időutazás nyújtotta közös élményeket.

Hosszabb beszámolóárt sok-sok képpel kattintson IDE!

Gyöngyök és gyémántok vetélkedő eredménytáblázata

Képek a facebookon

 

Kiegészítő információk