Az év fája: Korai juhar (Acer platanoides)
A szappanfavirágúak rendjébe és a szappanfafélék családjába tartozó faj. Nevét onnan kapta, hogy virágai tavasszal az elsők között nyílnak. Csaknem mindenütt megtalálható Európában, a Kárpát-medencében főleg a hegyvidékeken. Eredeti termőhelyein ma már ritkább, de parkfának gyakran ültetik. Az Amerikai Egyesült Államokba is betelepítették.
A Kárpát-medencében főleg a párás, üde vagy mérsékelten nyirkos talajú erdőket kedveli, ezért elsősorban a szurdok- és ligeterdőkben (főképp a tölgy-kőris-szil ligeterdőben), valamint a völgyek gyertyános-tölgyeseiben gyakori.
Megjelenése: középmagas (30 méterre nőhet), lombhullató fa. Koronája kerekded.
Törzse egyenes, karcsú. Kérge fiatalon szürkésbarna, sima, az idősebb fáké hosszában sekélyen repedezett, sötétszürke. Kérge alatt a fája sárgás- vagy pirosas-fehér.
Kopasz rügyeinek színe a sötétpirostól a vörösbarnáig változik. Legfeljebb 15 centiméter hosszú nyelű, kopasz, 10–15 centiméter hosszú levelei átellenesen állnak.
Apró (mintegy 8 milliméteres), mézillatú, zöldessárga, kétivarú virágai felálló bogernyőben nyílnak.
Termései párosával összenőtt, 150 fokos szögben álló, 4 centiméter hosszú szárnyú, erőteljesen erezett, úgynevezett ikerlependékek. Alig domború termésfaluk belül is kopasz.
Az Év Vadvirága: A mocsári nőszőfű (Epipactis palustris)
A kosborfélék családjába tartozó, lápréteken, mocsarakban élő, Magyarországon védett növény. Egyedszáma néhány tízezresre becsülhető. 1982 óta védett, természetvédelmi értéke 10 000 Ft.
Eurázsiai faj, elterjedésének déli határa Spanyolország-Szicília-Peloponnészosz-Kis-Ázsia-Irán vonalon húzódik. Kelet felé a Bajkál-tóig, északon Dél-Skandináviáig, nyugaton a Brit-szigetekig hatol. Magyarországon elsősorban a Duna-Tisza közén, a Dunántúli-középhegységben, a Kisalföldön és a Szigetközben található meg; szórványos állományai előfordulnak az Északi-középhegységben, a Tiszántúlon és a Beregi-síkon.
Megjelenése: 33–67 cm magas, lágyszárú, évelő növény. Vízszintesen kúszó gyöktörzse hosszú, elágazó. Szárának felső része, a virágok magháza és külső lepellevelei (szirmai) sűrűn pelyhes-szőrösek
Június-augusztusban nyílik.
Termése bókoló, tojásdad alakú, 14,5-18,5 mm hosszú és 4-6,5 mm vastag toktermés, benne 1100-9700 apró, lisztfinomságú maggal.
Az Év Gyógynövénye: A páfrányfenyő (Ginkgo biloba)
Nagyon ősi növényfaj. Élő kövület, aminek nincsenek közeli élő rokonai.
A páfrányfenyőkövület-felfedezések megmutatják, hogy a mezozoikum óta a nedves, mérsékelten meleg éghajlatok alatt élt. A jégkorszakot is túlélte.
Mára természetes élőhelyein veszélyeztetett fajjá vált, viszont a 18. század óta kedvelt díszfa, számos kertészeti változattal.
Megjelenése: 20-35 méteres. Fiatalon karcsú és kevéssé elágazó, később a kúp alakú korona kiszélesedik. Kérge barnásszürke-sötétbarna, mélyen repedezett vagy hálósan barázdált, felfelé haladva a növényen egyre vékonyodik. A törzsön bütykök találhatók.
10 cm hosszú levelei bőrszerűek, legyező formájúak. Erezetük villás, a levéllemez középen mélyen bemetszett. A feltűnően puha, hosszú szárú levelek világos- vagy középzöldek, ősszel élénksárgává válnak, majd lehullnak, néha már 1–15 nap alatt.
A hímivarú növények porzós virágai sárga, hengeres barkákban fejlődnek, általában a törpehajtásokon. A nőivarú ginkgók termős virágainak száma 2-3, a szél porozza be őket.
A termés vajsav-tartalma miatt kellemetlen szagú, ezért közterületekre általában a hímivarú példányokat ültetik át.
Érdekesség, hogy csak 25-30 éves kora után fordul termőre, viszont legalább 1000 évig él.
Kétlaki, lombhullató. A betegségeknek, kártevőknek ellenáll, a szelet, hókárt jól tűri.
Az egyik leghosszabb életű fa; ezer évesnél idősebb példányai is ismertek. Kezdetben lassan, később gyorsabban nő. Fényigényes. A mély rétegű, üde talajt meghálálja, de kevesebbel is beéri.
Gyógyászati szerepe: Tavasztól őszig szedhető leveleit gyógyászati célokra hasznosítják. Alkalmazzák az agy vérellátásának zavarai, szédülés, fülzúgás, hallásgyengülés gyógyítására. Jótékonyan hat a visszértágulatra, az aranyérre és a lábszárfekélyre.
Az év gombája: Sárga gévagomba (Laetiporus sulphureus)
Az Agaricomycetes osztályának taplóalkatúak rendjébe, ezen belül a likacsosgombafélék családjába tartozó faj.
Élő vagy elhalt lombos fákon, ezek vastag ágain telepszik meg; az ártéri erdőkben gyakran jelennek meg.
A változatos alakú, lapos, egymás fölött elhelyezkedő termőtestek akár 30–50 cm átmérőjűre is megnőnek. Egy-egy, rendszerint sárga vagy narancssárga, különböző méretűre nőtt, egymás fölött elhelyezkedő, fodros vagy hullámos szélű telepet hoznak létre. Termőrétegük likacsos, húsuk fehér színű.
Felhasználják húsok ízesítésére, vagy előfőzést követően húspótló ételként kisüthető, esetleg tojásrántotta készíthető vele. 20 perc hőkezelés után fogyasztható, a fával érintkező részeit előtte el kell távolítani.
Spórái 5-7 x 3.5-4.5 µm méretűek, ellipszoid alakúak, spórapora fehér.
Az Év Emlőse: A magyar szöcskeegér (Sicista trizona)
Az emlősök osztályának rágcsálók rendjébe, ezen belül az ugróegérfélék családjába tartozó faj.
Alapjában véve kizárólag a Kárpát-medence egyes országaiban volt megtalálható, mint Magyarország, Románia, Ausztria és Szlovákia. Azonban már csak Magyarországon és Romániában él, ausztriai és szlovákiai elterjedésének állapota kihaltnak számít.
Apró méretű emlősfaj, testhossza 54–66 milliméter, amihez farka még 63–95 millimétert tesz hozzá, testtömege 3,5–14,5 gramm. Teste általában sárgás vagy barnás árnyalatú, a fiatalok szőrzete még élénkebb színű. A háton egy sötét sáv látható gyakran még két világosabb csíkkal annak oldalán. Különféle növénytársulások alkotta területek lakója. Kis üregekben élnek a föld alatt.
A magyar szöcskeegér veszélyeztetett faj, Magyarországon fokozott védelmet élvez, és eszmei értéke 1 millió Ft-nak felel meg.
Az év madara: Böjti réce (Anas querquedula)
A madarak osztályának lúdalakúak rendjébe és a récefélék családjába tartozó faj.
Európában, Ázsiában fészkel, télen Afrikába vonul. A Kárpát-medencében rendszeres fészkelő. Szikes tavak mellett található meg.
Megjelenése: Testhossza 37–41 centiméter, szárnyfesztávolsága 60–65 centiméter, testtömege 250–450 gramm, a tojó valamivel kisebb és könnyebb a hímnél. A nászruhás gácsérnak fehér szemöldöksávja van.
Életmódja: Vízirovarokat, vízinövényeket és magokat eszik.
Szaporodása: A költési idő április végétől kezdődik. Talajra építi fészkét, melyet növényi anyagokkal és tollal béleli ki. Fészekalja 8–11 tojásból áll, melyen 21–23 napig költ. A fiókák fészekhagyók és 6 hetes korukra lesznek önállóak.
Védettsége: Magyarországon fokozottan védett. Természetvédelmi értéke 100 000 Ft.
Az év kétéltűje: A sárgahasú unka (Bombina variegata)
A sárgahasú unka a kétéltűek osztályának békák rendjébe, ezen belül az unkafélék családjába tartozó faj.
Előfordulása: Franciaországtól kelet felé Közép- és Dél-Európán át a Fekete-tengerig, déli irányban Dél-Olaszországig és Görögországig. Délnyugat- és Észak-Európából hiányzik. Magyarországon nagyobb állományai élnek a Bükkben és a Mátrában, a Zempléni-hegységben és az Aggteleki-karsztvidéken.
Megjelenése: Testhossza 4-5 centiméter. Teste lapos, egészen oldalt illeszkedő lábakkal. A nem feltűnő barnás, iszapszürke vagy olajzöldes felsőtest szemölcsös. Hasán a bőre csaknem sima, élénk citrom- vagy narancssárga, nagyobb szürke, szürkéskék vagy feketés foltokkal tarkázott – ezáltal a has márványozott benyomást kelt.
Életmódja: Környezetével szemben nem támaszt különleges igényeket, bármilyen kisebb vízzel beéri. Leggyakrabban olyan pocsolyákban és kis tavakban fordul elő, amelyekben másfajta békák nincsenek. Még a csupán néhány hétig vízzel telt keréknyomok is megfelelnek neki, de a folyóvizeket kerüli. Túlnyomórészt a vízben él, de néha hosszabb időre is kijön a szárazföldre. Magyarországon legfőképp a magasabb hegyvidékek vizeiben él.
Az év hala: Kurta baing (Leucaspius delineatus)
A sugarasúszójú halak osztályának pontyalakúak rendjébe, ezen belül a pontyfélék családjába tartozó faj.
A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján. Magyarországon védett és a természetvédelmi értéke: 10 000 forint.
Előfordulása: Kisebb állóvizek, levezetőárkok, lassú folyású patakok lakója, amelyekben apró mérete miatt gyakran észrevétlen marad. Megtalálható a Rajna és a Duna vízgyűjtő területétől egészen az Urálig és a Kaszpi-tengerig.
Megjelenése:A hal teste erősen nyújtott orsó alakú, oldalról enyhén lapított. Nagy, ezüstösen csillogó pikkelyei (44-48 egy hosszanti sorban) könnyen leválnak. Orra rövid és tompa, szájnyílása kicsi, felső állású, az alsó állkapocs hegyi része a felső állkapocs sekély mélyedésébe illik, de szájszeglete nem éri el a szem vonalát. Kék színű, hosszanti csíkjai jól láthatóak a farok részén. Barnástól az olajzöldesig változik hátszíne, oldalai élénk ezüstös csillogásúak kék árnyalattal, has oldala átvált fehéresre.
Életmódja: Apró termetű rajhal, amely főként a parti részek sűrű növényzetében, a felszínhez közeli vízréteg lakója. Táplálékát csapatokba verődve gyűjti, állati és növényi eredetűeket is fogyaszt, azonban étrendjét leginkább plankton és repülő rovarok lárvái jelentik.[4][5]
Szaporodása: Az időjárás viszontagságait jól tűri, a népi hagyomány szerint az iszapból is kikel. Április és július között ívik.
Az év rovara: Sávos szitakötő (Calopteryx splendens)
A sávos szitakötő a rovarok osztályának szitakötők rendjébe, ezen belül az egyenlő szárnyú szitakötők alrendjébe és a színes szárnyú szitakötők családjába tartozó faj.
Előfordulása: A sávos szitakötő egész Európában honos, Anatóliáig és Észak-Afrikáig. A hegységekben 1200 méter magasságig hatol fel. Korábban Közép-Európa leggyakoribb szitakötői közé tartozott. Napjainkban élőhelyei nagymértékben megfogyatkoztak.
Megjelenése: Ez a szitakötőfaj 5 centiméter hosszúsága és 7 centiméteres, amelytől a hímek a szárnyukon levő sötétkéken csillogó harántsáv alapján jól megkülönböztethetők. A nőstények szárnya áttetsző, világoszöld. A hímeken a szárnyhártyácska, a nőstényeken a szárnyerek színesek.
Életmódja: A sávos szitakötő a napsütötte vizeket kedveli, amelyek partján nád vagy sás nő. A lassú folyású patakok és folyók mentén él. Az állatok többnyire 1 méterig terjedő magasságban faágakon vagy köveken tartózkodnak a víz felszíne fölött. A sávos szitakötő rovarokkal és más apró gerinctelen állattal táplálkozik.
Az év lepkéje: A pókhálós lepke (Araschnia levana)
A rovarok osztályában a lepkék rendjébe és a tarkalepkefélék családjába tartozó faj.
Elterjedése: Eurázsiai faj. Európában Franciaország atlanti partvidékétől a Kelet-európai-síkságig fordul elő a mérsékelt éghajlati öv közepe táján: a Mediterráneumban nem él meg. Magyarországon mindenfelé megtalálható.
Jellemzői: Feketésbarna hernyója fején két tüskés szarvacska nő.
A három nemzedék megjelenése némileg eltérő:
Az első nemzedék szárnyának fesztávolsága 26–35 mm, a szárny alapszíne vörösesbarna vagy vöröses okkersárga. Rajzolata széles, szaggatott vagy felaprózódó fekete harántsávokból áll, a csúcstéren néhány apró, fehér ponttal vagy foltocskával. A hátulsó szárny szegélyét fekete félholdak kísérik és néhány kék vonalka. A szárnyak legsötétebb része a tőtér, erezetük vörhenyes. Az első szárny fonákján a csúcstér alatt nagy, ibolyaszínű folt van, az alapszín világosabb. A hátsó szárny fonákja csokoládévörös, rajzolata sárga, erezete fehér. A szárny csücske mögött tompa ibolyaszínű folt látható, a szegélyeket finom fekete vonalak kísérik.
A második nemzedék szárnyának fesztávolsága 33–44 mm, a szárny sötétbarna. Főként a hátsó szárnyon, de az elsőn is néhány finom, szaggatott, vörösesbarna harántvonal látszik, a szárny közepén pedig széles, az első szárny közepén megtörő fehér vagy sárga harántsáv húzódik végig. Az erezet részben vörös, részben fekete. A szárnyak fonákja barnásvörös, rajzolatuk fehér, a szegélyek világosak, a bennük végigfutó fekete vonalakat átszelő erek itt feketék, a belső térben fehérek. Az első szárny ibolyaszínű foltja hiányzik, a hátulsón pedig kis foltocskává zsugorodott, de a belső szögletben is van egy. A harmadik nemzedék szárnyának fesztávolsága 33–44 mm. A szárnyak teljesen feketék, barna színelem nélkül.
Életmódja: Főleg erdőszéleken, illetve árokpartokon él. A magasságra nem érzékeny; a magashegységekben is megtalálható. Hernyói társasan (tömegesen) élnek tápnövényükön, a nagy csalánon.
Az Év Ősmaradványa: Radiolária/ sugárállatka
Az eukarióták egyik törzse, melybe 0,1–0,2 mm átmérőjű, heterotróf életmódú, egysejtű élőlények tartoznak. Korábban a Protozoa, azaz az állati egysejtűek közé sorolták őket. Mióta kiderült, hogy a Protozoa nem valós rendszertani kategória, azóta a valós, Rhizaria országba tartoznak. Ezek a tengervízi egysejtűek bonyolult felépítésű, kova anyagú külső vázat fejlesztenek ki, amelyben általában egy központi kapszula egy belső (endoplazma) és egy külső (ektoplazma) részre osztja az élőlényt. Megtalálhatók az óceánokban, mint zooplankton.
Az Év Ásványa: Opál
Az opál megszilárdult kovasavgél, kémiailag az oxidok-hidroxidok osztályába tartozó krisztobalit ásvány víztartalmú, gyengén kristályos változata.
Víztartalma 1 és 21% között változik, leggyakrabban 6-10%; a nemesopál részben rendezett szerkezete miatt a fényt színeire bontja, mely jelenséget opalizálásnak nevezik; a tejopált felépítő domének a kék fényt szórják legintenzívebben, ezért anyaga kékesfehér színű, különböző változatai UV-fény hatására más és más fényben fluoreszkálnak
Megjelenési formái, genetikája: Vaskos, fürtös, gumós formákban gyakori, de ismert bekérgezésként, átitatásként vagy eres-teléres formákban, valamint más ásványok helyén pszeudomorf kitöltésként is.
Hidrotermális folyamatok révén keletkezik, de biokémiai folyamatok terméke is lehet.
Változatai: tűzopál, Faopál, nemesopál, tejopál, tűzopál, viaszopál, májopál, borostyánopál, vízopál
Érdekességek: 2006 novemberében Kisnánán különlegesen nagy, hárommázsás faopált találtak, melynek korát 15 millió évre becsülik. A leletet a Természettudományi Múzeumba szállították.[1] A Föld egyik legnagyobb opálmezője az ausztráliai Coober Pedy városa mellett húzódik. A közel száz éve tartó bányászat során negyedmillió bányaüreget vájtak a környéken.
Letöltheő formáumban itt: